"Annak kifejezése, hogy nincs mit kifejezni, nincs mivel kifejezni, nincs miből kifejezni, nincs erő kifejezni, nincs vágy kifejezni, együtt avval a kötelességgel, hogy ki kell fejezni..."
Mivel úgy érzi, hogy valójában ez a művészet, Beckett - ugyan ki más? -, mint maga mondja, az olyan írásra szavaz, mely elhagyja a lehetséges szintjét, mert "belefáradt annak nyomorult kis vállalkozásaiba". Hugh Kenner idézi ezt, s jelzi, hogy tulajdonképp egyetért vele. Közelebbről - jelzi Kenner - Beckett úgy szabadul meg a Joyce-tól való továbblépés problémájától, hogy elveti az elbeszélés hagyományát "idióta konzisztenciájával" együtt, és egészen addig finomítja a regényt, ahonnan nyilvánvalóan képtelennek tűnik a továbblépés, ha eltekintünk attól, hogy az írás az életben maradást jelenti, és attól, hogy mindannyian gyáván és önmagunkat becsapva azt hisszük - mint Beckett fogalmazta Proustról szóló könyvében -, hogy jobban járunk, ha életben maradunk.
Forrás és a cikk folytatása: Frank Kermode: Egy kritikusi vélemény. (1962) - In: Mi a modern? Tanulmányok. - Bp.: Európa Könyvkiadó, 1980. - p. 153-156.
A mottóul választott részlet Beckett Három párbeszéd Georges Duthuit-val című tanulmányából származik, mely 1949-ben jelent meg a transition folyóiratban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése