2012. május 21., hétfő

25 éves a trilógia magyar fordítása

25 évvel ezelőtt, 1987-ben jelent meg Beckett regénytrilógiája - vagyis a Molloy, Malone meghal és A megnevezhetetlen - magyar nyelven. A kötet a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg Török Gábor fordításában. Az évforduló alkalmából Romhányi Török Gábor most lefordította Charlotte Renner A Molloy, Malone meghal és A Megnevezhetetlen ön-megsokszorozó elbeszélői című tanulmányát.


Molloy (részlet)
I.
Anyám szobájában vagyok. Most én lakom itt. Nem tudom, hogy kerültem ide. Talán mentőkocsin, de biztos valami járműn. Idehoztak. A magam erejéből nem érkeztem volna meg. Talán annak az embernek köszönhetem, hogy itt vagyok, aki minden héten eljön. Ő azt mondja, nem. Ad egy kis pénzt, és elviszi a papírokat. Ahány oldal, annyi pénz. Igen, dolgozom most, egy kicsit úgy, mint régen, csak hát már nemigen tudok dolgozni. Úgy látszik nem is fontos. Most arról szeretnék beszélni, ami megmaradt, elbúcsúzni, aztán meghalni végképp. De nem hagyják. Igen, azt hiszem, többen vannak. Bár mindig ugyanaz jön ide. Majd később, azt mondja. Jól van. Éntőlem már nemigen függ semmi. Amikor eljön az új lapokért, visszahozza a múlt hetieket. Érthetetlen jelek vannak rajtuk. Egyébként sem olvasom el őket újra. Ha nem csináltam semmit, nem kapok semmit, csak jól lehord. Pedig nem pénzért dolgozom. Hát miért? Nem tudom. Őszintén szólva, nem tudok valami sokat. Például anyám haláláról sem. Meghalt már, amikor idejöttem? Vagy csak később? Úgy értem, csak élőhalott volt, vagy már el is lehetett temetni? Nem tudom. Talán még el sem temették. Mindenesetre enyém a szobája. Az ágyában fekszem. A bilijébe csinálok. Elfoglaltam a helyét. Biztos egyre jobban hasonlítok rá. Már csak egy fiú hiányzik. Valahol tán van is egy fiam. Bár nem hiszem. Öreg lenne már, majdnem olyan öreg, mint én. A kis cselédlánytól. Nem volt igazi szerelem. Másba voltam szerelmes igazán. Majd ő is sorra kerül. Megint elfelejtettem a nevét! Pedig néha úgy rémlik, még ismertem is a fiamat, sőt törődtem vele. Aztán mindjárt arra gondolok, hogy lehetetlen. Lehetetlen, hogy valaha is törődni tudtam volna bárkivel. Elfelejtettem a helyesírást meg a szavak felét. Úgy látszik nem is fontosak. Jól van. Fura egy alak ez a látogató. Vasárnaponként szokott jönni, azt hiszem. Máskor nem ér rá. Mindig szomjas. Ő mondta, hogy rosszul kezdtem, máshogy kellett volna kezdenem, mint valami vén hülye, képzejék csak! Bizony így kezdtem. De ha jól értettem, mégis elfogadják. Sokat kínlódtam vele. Hát itt van. Vesződtem vele éppen eleget. Na de érthető, hisz ez volt a kezdet. Most pedig már közeledik a vég. Amit most csinálok, tán jobb? Nem tudom. Nem is ez a kérdés. Hát így kezdtem. Valami értelme csak lehet, azért is fogadták el. Itt van.