Leslie Hill: Fikció, mítosz és azonosság - Samuel Beckett regénytrilógiájában

Samuel Beckett trilógiájának - Molloy – Malone meghal – A megnevezhetetlen – kritikai fogadtatása gyakorta rámutatott a tényre, hogy e regények milyen mértékben hozzák létre önmagukat tulajdon fikcióik tagadásaként, valamint elbeszélői impulzusaik fokozatos csillapításaként. Gyakran éreztem, hogy e folyamat megkísérli a trilógia beszélő hangját megfosztani minden fiktív én elbeszélés támpontjától, hogy a nyelven túli én élményéhez jusson el, nem is annyira leírhatatlan azonosságként, mint inkább – Olga Bernal szavaival - jelek támpontjától megfosztott tudatként. Ugyanez a kritikus írja néhány oldallal odébb:

„Nehéz, lehetetlen, általa „szenvedésnek” minősített vállalkozás, Beckett hősének e vállalkozása, amely abban áll, hogy minden fikción innen akarja megragadni az embert. Ez az oka annak, hogy képtelen eljutni a jelenvalósághoz, a létezéshez.”

E cikk célja ezen álláspont érvényességének vizsgálata, valamint igyekszik fényt deríteni a becketti fikció többértelműségére és különnemű összetettségére.

De mielőtt magukat a regényeket vennénk szemügyre, először is talán fontos volna megvizsgálnunk azt a különös tényt az író karrierjében fikciója szempontjából, amelyet a trilógia fényében a különnemű összetettség példás megnyilvánulásának tekinthetünk: vagyis a szerző elhatározását, hogy ettől kezdve idegen nyelven komponálja regényeit. Mert talán igaz, hogy számos kritikus gyakran és meggyőzően nyilatkozott Beckett-ről, mint saját szövegei briliáns fordítójáról, és a francia meg angol szövegváltozatok különböző tonalitásáról, de mindeddig elhanyagolták azon lehetséges hatás vizsgálatát, amelyet az új nyelv használata gyakorolt a becketti írásra.

A teljes cikk Romhányi Török Gábor honlapján olvasható

Molloy; Malone meghal; A megnevezhetetlen

Az 1987-ben a Magvető Kiadó Világkönyvtár sorozatában kiadott Trilógia borítója, fülszövege és első néhány lapja látható ide kattintva.

  

Jelenleg megvásárolható antikváriumi példányok: Antikvárium.hu, Bookline.hu.

25 éves a trilógia magyar fordítása

25 évvel ezelőtt, 1987-ben jelent meg Beckett regénytrilógiája - vagyis a Molloy, Malone meghal és A megnevezhetetlen - magyar nyelven. A kötet a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg Török Gábor fordításában. Az évforduló alkalmából Romhányi Török Gábor most lefordította Charlotte Renner A Molloy, Malone meghal és A Megnevezhetetlen ön-megsokszorozó elbeszélői című tanulmányát.

---

Molloy (részlet)

I.

Anyám szobájában vagyok. Most én lakom itt. Nem tudom, hogy kerültem ide. Talán mentőkocsin, de biztos valami járműn. Idehoztak. A magam erejéből nem érkeztem volna meg. Talán annak az embernek köszönhetem, hogy itt vagyok, aki minden héten eljön. Ő azt mondja, nem. Ad egy kis pénzt, és elviszi a papírokat. Ahány oldal, annyi pénz. Igen, dolgozom most, egy kicsit úgy, mint régen, csak hát már nemigen tudok dolgozni. Úgy látszik nem is fontos. Most arról szeretnék beszélni, ami megmaradt, elbúcsúzni, aztán meghalni végképp. De nem hagyják. Igen, azt hiszem, többen vannak. Bár mindig ugyanaz jön ide. Majd később, azt mondja. Jól van. Éntőlem már nemigen függ semmi. Amikor eljön az új lapokért, visszahozza a múlt hetieket. Érthetetlen jelek vannak rajtuk. Egyébként sem olvasom el őket újra. Ha nem csináltam semmit, nem kapok semmit, csak jól lehord. Pedig nem pénzért dolgozom. Hát miért? Nem tudom. Őszintén szólva, nem tudok valami sokat. Például anyám haláláról sem. Meghalt már, amikor idejöttem? Vagy csak később? Úgy értem, csak élőhalott volt, vagy már el is lehetett temetni? Nem tudom. Talán még el sem temették. Mindenesetre enyém a szobája. Az ágyában fekszem. A bilijébe csinálok. Elfoglaltam a helyét. Biztos egyre jobban hasonlítok rá. Már csak egy fiú hiányzik. Valahol tán van is egy fiam. Bár nem hiszem. Öreg lenne már, majdnem olyan öreg, mint én. A kis cselédlánytól. Nem volt igazi szerelem. Másba voltam szerelmes igazán. Majd ő is sorra kerül. Megint elfelejtettem a nevét! Pedig néha úgy rémlik, még ismertem is a fiamat, sőt törődtem vele. Aztán mindjárt arra gondolok, hogy lehetetlen. Lehetetlen, hogy valaha is törődni tudtam volna bárkivel. Elfelejtettem a helyesírást meg a szavak felét. Úgy látszik nem is fontosak. Jól van. Fura egy alak ez a látogató. Vasárnaponként szokott jönni, azt hiszem. Máskor nem ér rá. Mindig szomjas. Ő mondta, hogy rosszul kezdtem, máshogy kellett volna kezdenem, mint valami vén hülye, képzejék csak! Bizony így kezdtem. De ha jól értettem, mégis elfogadják. Sokat kínlódtam vele. Hát itt van. Vesződtem vele éppen eleget. Na de érthető, hisz ez volt a kezdet. Most pedig már közeledik a vég. Amit most csinálok, tán jobb? Nem tudom. Nem is ez a kérdés. Hát így kezdtem. Valami értelme csak lehet, azért is fogadták el. Itt van.

Romhányi Török Gábor: "...amíg el nem fogynak a szavak"

A XX. század, de talán minden idők, egyik legkülönösebb prózakölteménye Samuel Beckett trilógiája. Mintha az a tény is különösségét hangsúlyozná, hogy jóllehet a nagy nyugati kultúrnyelveken könyvtárnyi irodalmat írtak össze Beckett művéről, ám a trilógiáról viszonylag keveset értekeztek; magyarul persze egyáltalán nem. E különösség mögött messze elmarad az elméletek csökevényes, merev fogalmisága, gépies általánossága. A filozófiatörténet, nyelvészet, mélylélektan, vallástörténet, irodalomelmélet e műre alkalmazott terminusz technikuszai, elemzése megannyi mindössze önmagáról számot adó prekoncepció csupán, amely e mű ürügyén legföljebb önmagát fedezi föl újra, tulajdon premisszáit bizonyító konklúzióként. - Tovább »

Simon Critchley: Samuel Beckett trilógiájáról

A trilógiában az elbeszélés fáradhatatlanul üldözi a halál radikális ábrázolhatatlanságát, amelyet semmilyen elbeszélés nem tud utolérni. Mégis: és pontosan ez a paradoxon működik az egész becketti fikció tengelyében, mármint, hogy a trilógia éppen ezt a radikális ábrázolhatatlanságot akarja ábrázolni. Vagyis ábrázolások, képzetek sorozatát építi föl, hangok egész litániáját szólaltatja meg, neveket sorol fel, szereplőket mutat be, "haldoklók társaságát", akik és amelyek - Beckett-tel szólva - mind ott "forognak" a narratív hang vagy az éppen aktuális főszereplő körül. E forgás mutatja be a "küldötteket", sorolja az ismerős neveket: Molloy-t, de Dant is, Mellose-t vagy Mollose-t, Jacques Morant, Malone-t, Mahood-ot (de "Basilt és bandáját" úgyszintén), a nyomorékot és Wormot. Ám a trilógia más, korábbi "küldöttekre" szintén emlékezik: Murphy-ra, a Mercier-Camier "látszat-párra", "M" - el kezdődő angol-francia-ír nevek egész sorára (a Watt kivételével), amely név kezdőbetűje az "M" fordítottja és amelyre visszhangként Worm felel. - Tovább »