Leslie Hill: Fikció, mítosz és azonosság - Samuel Beckett regénytrilógiájában

Samuel Beckett trilógiájának - Molloy – Malone meghal – A megnevezhetetlen – kritikai fogadtatása gyakorta rámutatott a tényre, hogy e regények milyen mértékben hozzák létre önmagukat tulajdon fikcióik tagadásaként, valamint elbeszélői impulzusaik fokozatos csillapításaként. Gyakran éreztem, hogy e folyamat megkísérli a trilógia beszélő hangját megfosztani minden fiktív én elbeszélés támpontjától, hogy a nyelven túli én élményéhez jusson el, nem is annyira leírhatatlan azonosságként, mint inkább – Olga Bernal szavaival - jelek támpontjától megfosztott tudatként. Ugyanez a kritikus írja néhány oldallal odébb:

„Nehéz, lehetetlen, általa „szenvedésnek” minősített vállalkozás, Beckett hősének e vállalkozása, amely abban áll, hogy minden fikción innen akarja megragadni az embert. Ez az oka annak, hogy képtelen eljutni a jelenvalósághoz, a létezéshez.”

E cikk célja ezen álláspont érvényességének vizsgálata, valamint igyekszik fényt deríteni a becketti fikció többértelműségére és különnemű összetettségére.

De mielőtt magukat a regényeket vennénk szemügyre, először is talán fontos volna megvizsgálnunk azt a különös tényt az író karrierjében fikciója szempontjából, amelyet a trilógia fényében a különnemű összetettség példás megnyilvánulásának tekinthetünk: vagyis a szerző elhatározását, hogy ettől kezdve idegen nyelven komponálja regényeit. Mert talán igaz, hogy számos kritikus gyakran és meggyőzően nyilatkozott Beckett-ről, mint saját szövegei briliáns fordítójáról, és a francia meg angol szövegváltozatok különböző tonalitásáról, de mindeddig elhanyagolták azon lehetséges hatás vizsgálatát, amelyet az új nyelv használata gyakorolt a becketti írásra.

A teljes cikk Romhányi Török Gábor honlapján olvasható